Eljegyzés, esküvő és a ruha

//Eljegyzés, esküvő és a ruha

Eljegyzés, esküvő és a ruha

2017-11-02T08:44:09+00:002017. november 2.|

A legtöbb férfi esetében eljön egyszer az a pillanat, amikor a nagy elhatározással egyetemben belevág élete talán legnagyobb vállalkozásába – direkt nem a „kaland” szót használva – és megállapodik. Vagyis eljegyzi élete párját, majd esküvőt szervez. Amikor a férfi elindul ezen az úton, egyfajta szorongással teli, de mégis izgalmas belső borzongás veszi kezdetét.

Majd egyszer egy este, amikor már szinte minden elrendezettnek tűnik, arra riad fel, hogy a tortakóstolás, vagy a számtalan ismeretlen rokon neve okozta zűrzavar mellett, elfelejtette, hogy még nincs egy öltönye sem, amit erre a jeles napra magára ölthetne. Persze a menyasszony az más kérdés, mert ő már a szervezés elején ezzel kezdte a küldetése beteljesítését.

Most itt az idő, hogy pár pontban összeszedjük, mi lehet segítségére az elveszett vőlegénynek a ruhaválasztás rögös, ám annál inkább szépségekkel teli útján. Az alábbiak fontos pontok, amin, ha végigért a vőlegény, már nagy baj nem érheti.

Először is, legyen, tisztában mit akar a ceremónia ruháját illetően. Ezzel már az elején egy nagy adag problémától szabadul meg. A ceremónia ruha esetében a döntés két utat nyit meg; az egyik a konfekció-, a másik a kicsit bonyolultabb, de egyedibb végeredményt adó, méretre készített szett.

A két lehetőség közül, a méretes készíttetés melletti kiállás egyfajta egyediséget is jelent. Itt ismét egy fontos lépcsőhöz érkeztünk. A ceremónia ruha legyen olyan, amit nem csak az esküvője egyedisége miatt készíttet el, hanem mert később is szeretné majd viselni ünnepélyesebb alkalmak során. Utóbbi szempont mérlegelése közel sem mindegy, mert a kettő közt, nem csak a spanyol öv, vagy a francia nyakkendő lesz a választóvonal.

Amennyiben a döntés megszületett, már csak egy jó szabóságot kell találni és belevetni magunkat a méretvétel és az anyag kiválasztás fárasztó, de egyben legjobb, munkás – mókás részébe. Itt a szabály az, hogy nem baj, ha vannak egyedi igények, de tisztában kell lenni annak idő-faktorával. Vagyis az anyag, amit szemünk választott és a segítő kezek mutattak, lehet, hogy csak több hónapos várakozás után érkezik majd meg. Itt jön a legfontosabb tényező az idő, valamint annak hiánya. Tehát, ha egyedi méretre készült esküvői ruhát szeretnénk, teremtsünk rá elég időt.

A „megelőző csapás” lehet egy esküvő kiállítás felkeresése, ahol erre szakosodott szabóságok vannak jelen, akiknél szinte minden kérdésre választ kaphatunk a majdani lépéseinket megelőzően.

Itt szalonunk szakavatott szakemberei minden titkot megosztva segítenek az anyagok és minták sokasága terén megtalálni, hogy mi az, ami a legjobban illik majd hozzánk. Ez a lehetőség az, amikor még a kapkodás elkerülhető. Ez így amellett, hogy egy jó emlékű közös programot teremt párunkkal, megadja számunkra a nyugalom érzetét is, hogy nem lesz gond, amikor majd a szabóolló belevág, amibe bele kell.

Az anyag kiválasztása után eldől, hogy a ruha csakis az egyszeri esemény darabja lesz, vagy- ahogy már említettük korábban is – többszörös egyedi megjelenésre is lehetőséget nyújt majd. Amikor ez már megvan, a következő lépés a méretvétel lesz, amin túl kell esnünk. Innentől pedig már szinte magától halad a dolog.

Szalonunk egyedi és már létező modellekkel is segíti a leendő vőlegényeket a legjobb döntést meghozni. Az öltöny kiválasztásakor lehetőség van akár a modellre rámutatva, annak pontos mását kérni, vagy egy létező modell egyedivé tételét választani -más szín, más anyag, más gallér és még sorolhatnánk az ekkor felmerülő egyedi kívánságok sokaságát. Ugyan létezik olyan, ami már nem megvalósítható, de a lényeg, hogy mi ezt a korlátot igyekszünk minimalizálni.

A legutolsó tanács, amit érdemes megfogadni, hogy valóban hagyjunk elég időt (és persze energiát) a ruha elkészítésére és szükség esetén a többszöri ruha próbák beiktatására. Az így elért tökéletes illeszkedés adja meg majd az érzést, hogy ez a ceremónia ruha lett álmaink öltözéke, életünk meghatározó napján.